Sok a tévhit azzal kapcsolatban, melyik borhoz milyen sajt illik. Egyrészt, ezeket szeretnénk most eloszlatni, másrészt, hasznos tippeket adni a legjobb sajt bor párosításokhoz. Egy jó vonalvezető sokat segít mind az otthoni boros-sajtok estéken, mind pedig az éttermi kínálat olvasgatásakor.

Sajt, bor, kenyér – a szentháromság

A franciák legalábbis ezt vallják. Évszázados hagyományra tekint vissza ezek tisztelete, szeretete és együttes fogyasztása. Bár a személyes ízlés dönti el végül, ki-mit-mivel szeret együtt enni-inni, azonban az ajánlások nem véletlenek. Ennek a több száz évnek a tapasztalataira alapulnak a sajt-bor párosítás ajánlások is.

Miért eszünk sajtot a bor mellé?

A legelső ok egészen egyszerű volt: az emberek észrevették, hogy a sajt és a bor nagyon szépen ki tudják egészíteni a másik ízhatásait, sőt, egyes esetekben egy teljesen új ízélményt hozhatnak létre együtt fogyasztva.

Ezek után már tudatos megfigyelések, kutatások eredményeként derült ki az is, hogy a sajt szájpadlásra tapadó zsírja felerősítheti a bor ízét, a nyelv hátsó részét befedve pedig gyümölcsösebb, édeskésebb aromát ad a bornak.

A sajt-bor párosítások négy aranyszabálya

  1. A nem túl magas alkoholtartalmú borok jellemzően jobban illenek a sajtok mellé. Kiváltképp azok, amelyek hangsúlyosan gyümölcsös aromával rendelkeznek.
  2. Valamiért elterjedt, hogy inkább a vörösborokhoz passzolnak a sajtfélék. Pedig pont a fordítottja igaz: a fehér borokhoz illenek leginkább a sajtok.  Vörösek közül a könnyebb, kevésbé testes változatok kizárólag azok, amelyek szóba jöhetnek.
  3. Arányok és harmónia: van egy nagyon egyszerű szabály a sajt-bor párok alkotására vonatkozóan. Fanyarabb borok mellé a karakteres, míg könnyebbek mellé a krémes sajtok illenek jobban. Egy lágyabb ízű bor mellé a sajt se legyen túlzottan testes – és fordítva ugyanezt érdemes betartani.
  4. A sajt és a bor „testvérek” annyiban, hogy évszázados tradíción alapul a megalkotásuk, hosszabb időt vesz igénybe az, hogy elérjék a megfelelő állagot és minőséget, és komoly szakértelem szükséges mindkettő készítéséhez. Emellett pedig, mindkettő „életében” fontos tényezőt jelent az éghajlat és a földrajzi helyszín. Utóbbi a párosításnál is szerepet játszhat: az azonos vidékekről származó sajtok és borok közt könnyebb összeillő párokat találni, és ízvilágukban is jobban kiegészíthetik egymást sok esetben.

Ezek a legjobb sajt-bor párosítások

8 legjobb sajt-bor párosítás - boresetel.huA friss, nem érlelt sajtokhoz, mint például a gomolya, mozzarella, ricotta vagy orda, a hasonlóan friss ízű borok illenek. Egy könnyű furminttal, kövidinkával, rizlinggel vagy szürkebaráttal csodás egységet alkothatnak az ízlelőbimbókon.

A friss kecskesajtokra ugyanez igaz. Az érleltebbek azonban a fehér- és vörösborokkal is harmonikusan működhetnek együtt, feltéve, ha egyik sem túláradóan gyümölcsös ízű. Fajta szerint sauvignon blanc vagy kékfrankos illik hozzájuk.

Félkemény sajtok mellé, amilyen akár a trappista, akár az edami vagy a gouda, remekül passzolnak a kicsit ásványosabb, intenzívebb fehérborok: például a hárslevelű vagy a furmint, de egy könnyebb vörösborral vagy rosé borral is kellemes ízélmény érhető el.

A magyarok kedvencei a különféle füstölt sajtok: chardonnay-val vagy hárslevelűvel fogyasztva őket igazán kellemes ízélményt érhetnek el a kedvelői.

Ementáli típusú sajtok mellé, mivel van egy igen testes ízviláguk, hasonló intenzitású borokat érdemes választani. Párosíthatók például zenittel, chardonnay-val vagy akár hárslevelűvel is.

A legtöbben talán a fehérpenészes lágy sajtok mellé érzik úgy, hogy bort szeretnének inni. És érdemes is! A camembert és a brie igencsak szeretik mind a rosékat, illetve a könnyed vörösborokat is, mint amilyen a kadarka vagy zwiegelt.

A rúzsos, sokáig érlelt sajtokhoz markáns, erőteljes ízük miatt választhatók a testesebb vörösborok: cabernet sauvignon, merlot, esetleg syrah. Fehérek közül furminttal vagy hárslevelűvel érhető el a vágyott ízharmónia.

A rokfort, márvány, gorgonzola, illetve más kékpenészes sajtok a desszertborok ideális párjai. Nem tévedhet, aki tokaji aszút vagy szomorodnit tölt mellé.

Különleges borok ajándékba – sajtválogatással

Amikor bort ajándékoz az ember, legyen az bármilyen különleges, mégis sokszor érzi úgy, hogy kiegészítené valamivel. A bonbonokat nem mindenki szereti, és nem is igazán személyes ajándékok. Azonban egy, a borhoz illő sajtválogatás tökéletes kiegészítő lehet, és közös csomagban kifejezetten egységes, igényes gasztro ajándék válhat belőlük.

Share.

About Author

Csernai Kata hobbi sommelier. A Magyar Sommelier Szövetség sommelier tanfolyamán végzett háziasszony, aki szeret jól élni. Finom ételeket és hozzájuk illő, jó borokat kóstolni. A mindennapi életben használható, közérthető módon ír az ételek és borok párosításáról, mert szívügye, hogy a magyar családok is megismerjék az összeillő borok és ételek harmóniáját.

Leave A Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .